| Hírek : Dragónernek az ellenfél is tetszett |
Dragónernek az ellenfél is tetszett
2006.10.10. 19:02
Dragóner Attila szerint talán legutóbbi ellenfelünk, a Karcag nyújtotta a legösszeszedettebb teljesítményt az NB II-ben ellenünk.
- 100%Fradi - -
A győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, sőt, nehéznek sem nevezném a sikert – mondta Dragóner a 100%Fradinak. - Ettől függetlenül jó benyomást tett rám a Karcag. Nagyon sokat futottak, szervezettek voltak, ez pedig korábbi edzőmet, Sándor Istvánt dicséri. Úgy érzem, az ő érdeme az, hogy ilyen masszív együttest hozott össze, amely a legjobb benyomást tette rám az eddigiek során, jobban tetszettek a karcagiak a Kecskemétnél vagy akár a Nyíregyházánál is.
A védő idén már két gólt is fejelt a bajnokságban. Az utóbbi pár meccsen nem sikerült gyarapítania a találatainak számát, de rendre centik hiányoztak csupán a gólhoz. - Ma edzésen hármat is fejeltem, úgyhogy nincs gond... Félretéve a tréfát, természetesen szeretnék minél több gólt szerezni, bár a lényeg, hogy a csapat nyerjen. Most is volt egy lehetőségem, jó irányba is fejeltem, de sajnos elakadt a labda az egyik védőben. Bízom abban, hogy a Jászberény ellen szombaton én és a csapat is eredményes lesz majd.
|