| Hírek : "A Kecskemét idegenben is gólszerzésre játszik" |
"A Kecskemét idegenben is gólszerzésre játszik"
2007.04.15. 19:26
(FTC-Kecskemét, 7. rész) Ősszel emlékezetes meccset játszottunk Kecskeméten.
Pont a találkozó előtt ült le a csapat kispadjára Varga István, a helyére pedig később a ZTE új edzője, Nagy Tamás érkezett. Az új tréner azonban csak négy fordulót élt meg a kispadon, majd neki is távoznia kellett. Az utóbbi időben a Kecskemét kispadján Lódi László, a csapat másodedzője képviseli az állandóságot: ő három vezetőedzővel is együtt dolgozott már. Lódi szerint csapata az Üllői úton is győzelemre játszik majd.
- Ősszel sikerült meglepnünk a Fradit, mert ahelyett, hogy visszaálltunk volna védekezni, három támadóval léptünk pályára - mondta Lódi. - Az aztán még jobban meglepte a Fradit, amikor emberhátrányban vezetést szereztünk. Bár a folytatásban fölénybe került a Fradi és fordított is, a további helyzeteit nem tudta belőni, nekünk pedig sikerült egyenlíteni. A hazai pálya is sokat segített nekünk: bár a hazai szurkolók kétharmada is FTC szimpatizáns volt, a nagy küzdelmet látva mellénk álltak és fantasztikusan buzdították a csapatot. 12 000 drukker előtt remek meccset játszottunk, és remélem az Üllői úton is hasonlóan jó lesz a hangulat. Annyit előre mondhatok, a Kecskemét idegenben is a gólszerzésre játszik majd, mert másként nincs esély a jó eredmény elérésére.
|